2011. augusztus 19., péntek

Pasta pronto

Nohát, ebből a blogból már úgy kivesztek a receptek, hogy joggal támad mindenkiben az a benyomás, hogy lakótársi közösségünk tagjai bizony a fényevők népes táborát gyarapítják. Amellett, hogy ez az utóbbi időben részben így is van, legalábbis ami a kezdő apukát illeti, azért zajlott itt főzőcskézés, mégha meglehetősen sajátos irányt is vett gasztronómiai önképzésem. Mert egy ilyen, napi kétszeri kórházlátogatással, gyerekpesztrálással és mérhetetlenül fárasztó idegeskedés-aggódással terhelt időszak bizony nem a hosszas varázslatok árán létrehozott haute cuisine-ről szól: barokk burjánzás helyett konstruktivista minimalizmus, aminek legszebb megnyilvánulási formáját az olasz konyha adta az emberiségnek. A pasta prontót.

A pasta pronto, azaz a "kész tészta" irodalma bőséges, definíciója annál egyszerűbb: lényegében olasz módra főzött tésztát jelent, aminek esetében a mártás elkészítése nem tart tovább a tészta főzési idejénél, tehát 7-8 percnél (plusz amíg a víz felforr, tehát összesen olyan 15 percnél). Egyfajta fast food tehát, de nem ám úgy, mint egy nyeszlett ipari hamburger vagy szégyenszemre broilerből előállított kebab, hiszen mégiscsak megadja a szakácsnak a változatosság és eredetiség illúzióját, a nemes alapanyagok használatának lehetőségét, és ami a lényeg: az értelmezhető ízeket. Mint a legnagyobbaktól, például William Massee-től tudjuk, a pasta pronto egyfajta világnézet, a lehető legegyszerűbbre, leginkább kézenfekvőre redukált, végtelenül ökonomikus konyhai gyakorlat, mint mondjuk egy Frank Stella-kép - akinek egyes művei vizuálisan egyébként sem állnak túl messze egy tál minimalista spagettitől.

Nehéz, nagyon nehéz röviden összefoglalni, mi mindent köszönhetünk a pasta pronto szellemi iskolájának. Pasta pronto nélkül valószínűleg két csontváz heverne újlaki rezidenciánk parkettáján: egy kicsi meg egy nagy, két éhenhalt nyomorult maradványai, miközben a forró sivatagi szél kietlen homokot fúj keselyűk által hófehérre tisztított bordáik közül. Este tízes hazaesések utáni mentő ötletek, időhiány miatt elmaradt bevásárlások nyomán kongó hűtőszekrények aljából összekapart maradékok, pókhálós kamrazugokban fellelt zacskók alján zörgő szárított vargányák és hasonlók adják a pasta prontók premisszáit, hogy a konklúziók diadalmasan hirdessék: ismét túléltünk egy vacsorát. A legifjabb hommelette és édesanyja egyhónapos kórházi tartózkodását az itthonmaradottak valószínűleg nem bekkelték volna ki pasta pronto nélkül.

Persze ehhez kellett némi előképzettség is, ugyanis az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kezdő apuka már régóta meghitt barátságot ápol a legkülönbözőbb pasta prontókkal, és hosszas előtanulmányokat végzett ez ügyben. A tészta általában nagy becsben áll lakótársi körökben, ezért aztán jelentős tapasztalatok birtokában következhet egy gyors pastaprontológia: mit is tegyünk, ha összesen tizenöt percünk van egy kifosztott konyhában betömni éhségtől és fáradtságtol hisztérikus utódunk száját.

Például az ember a világért sem próbálkozik meg raviolival, tudva tudván, hogy azt nem ússza meg háromórás konyhai szöszmötölés nélkül.



A legkézenfekvőbb dolog, ha jó előre felkészülünk. Például a spájzban betárazva áll több liter házi paradicsomszósz, kellőképp markáns fokhagymás-bazsalikomos ízesítéssel.



Amit egyszerűen csak rá kell somni a kifőtt tésztára. Ez a legegyszerűbb késztészta, bár az előre elkészített szósz mindenképp csalás, mélyen idegen a pasta pronto szellemétől.



A másik kiskapu lakótársi konyhánk kulcsfontosságú alapeleme: a mélyhűtőben hibernált iszonytató mennyiségű bolognai mártás. Ehhez nem kell más, csak negyedévente egy fél hétvégét elbíbelődni olyan három kiló darált marhahússal és arányos mennyiségű szalonna-soffritto-paradicsom kombóval. Az erre elvesztegetett idő aztán bőségesen megtérül az egyetlen mozdulattal a mikróba hajított fagyasztózacskó révén.



Persze ezek nem igazi pasta prontók, abban az értelemben, hogy nem nyers alapanyagokból dolgozik az ember: ilyen alapon egy nyomorult Smack leves is lehetne pasta pronto. Hogy közelebb kerüljünk az igazi késztésztához, íme egy klasszikus megoldás: a kezdő apuka egyik kedvence, a nyelvhalas-gombás spagetti. Alapanyagnak két nyelvhalfilé, harminc deka csiperke, egy-két gerezd fokhagyma, petrezselyem, medvehagymás olívaolaj és kötelező minimálfűszerezés.



Az óra akkor indul, amikor a tésztát a lobogó vízbe szórjuk (a forrásig lezajlik az előkészítés, felvagdosás, szeletelés). Először a fokhagymát és a gombát pároljuk meg (5 perc)...



...majd jöhetnek a nyelvhaldarabok (2 perc)...



...a végén nagy lángon az összepirítás (1 perc)...



...és a citromos ízbeállítás.



Kész, pronto. Pontosan nyolc perc.



Egy másik, bonyolultnak tűnő, ám valójában rém egyszerű válfaj a - sajnos meglehetősen idényhez kötött - spárgás-vargányás canneloni. Ehhez csak egy kicsit kell előre gondolkodni, ugyanis a gombát (szinte kizárólag szárított vargányával szoktam dolgozni, mivel szerintem könnyebben kezelhető és finomabb) reggel be kell áztatni, tehát tudnunk kell, hogy este pasta pronto lesz. Egy csomag spárga, egy marék beáztatott, kinyomkodott vargánya, egy evőkanál fenyőmag és egy kevés vaj. Ez sem túlságosan bonyolult.



A spárgát előírásszerűen, állítva megfőzzük/gőzöljük (4 perc)...



...eközben gyengén megpirítjuk a fenyőmagot (1 perc)...





...majd a vajon megpirítjuk a gombát (3 perc)...



...aztán összesütjük a viharos tempóban felvagdalt spárgával (4 perc).



A végén beledobjuk a fenyőmagot...



...és már mehet is a frissen leszűrt tésztára.



Amilyen gyorsan elkészül, olyan gyorsan falja fel az ifjú hommelette.



Íme ugyannennek a spárgátlanított, egyszerűsített verziója, csak vargányával:



A leginkább közkedvelt lakótársi klasszikus gyorsétel a spenótos tészta, némi tejszínnel feljavítva. Itt a legnagyobb problémát a spenót tisztítása jelenti, a többször váltott vizes módszer sajnos szétfeszíti a pasta pronto kereteit. Ezt általában ügyes huszárvágással szoktam feloldani: trehány módon mosom meg a spenótot, aztán megpróbálom elhitetni az ifjú hommelette-tel, hogy a fogai alatt csikorgó homok természetes tartozéka az ételnek. Ez a recept olyan egyszerű, hogy képregényesített formában, szöveg nélkül adom közre:





















Remélem, minden világos, a lényeg, hogy (mosás nélkül) ez is megvan nyolc perc alatt, simán.



És persze nem maradhat ki minden pasta prontók legklasszikusabbika, a spagetti carbonara. Ez azonban oly nagyszerű étel, hogy valamikor majd külön posztban emlékezem meg róla, most legyen elég egyetlen fotó.



Nem tartozik szorosan a pasta prontóhoz, de lakótársi tésztafogyasztásunkat jól jellemzi, hogy az ifjú hommelette milyen magabiztosan tekercseli már a spagettit:



Természetesen a pasta prontóhoz is jár főzőzene, az elkészítési módhoz illően gyors, dinamikus és vidám. E három jelzővel kapcsolatban nem tudok elképzelni mást, mint Jacques Dutronc-t, de Dutronc-t posztolni túlságosan is közhelyes, úgyhogy legyen egy feldolgozás, a francia mester leggyorsabb, legdinamikusabb és legvidámabb száma, a kitűnő Bikini Machine feldolgozásában:

5 megjegyzés:

  1. Ebéd előtt nem célszerű ilyen posztot olvasni...

    VálaszTörlés
  2. Ebéd előtt rendes ember dolgozik, és nem ilyen posztokat olvasgat. :)

    VálaszTörlés
  3. az édes tésztás vonalat hiányolom csupán. Petinél-Valinál az egyik nagy kedvenc a mákos guba átirata, ami 7 perc alatt kész van a (szégyenletes, de nagyon hasznos) előre gyártott gnocchiból: míg a víz felforr barnacukrot és mákot odateszek nagy serpenyőben tejszínnel és elkavarom, majd beforralom a tejszínt. A masszával összeforgatom a kész gnocchit és rádobok vmi házi lekvárt...

    VálaszTörlés
  4. Megmondom őszintén, édes tésztát még soha a büdös életben nem készítettem a családnak, eltekintve természetesen a palacsintától. "Amikor még Kádár élt", annyit sokkoltak a piskótakocka-csokiöntet, illetve mákos metélt-porcukor kombókkal, hogy rájuk sem bírok nézni.

    VálaszTörlés